A TÁMOP 3.2.4/08/1 kódszámú „Tudásdepo-Expressz” – A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében című pályázat keretében újra lehet jeletkezni a NymE SEK Könyvtárában az Iránytű a digitális erődbe! című, a középiskolai továbbtanulásra felkészítő, tehetséggondozó és pályaorientáló, a szabadidő tartalmas eltöltését célzó nyári táborra. Az idén ezt a programot 2015. június 22. és június 26. között tervezzük. A program célja, hogy útmutatást adjon a tanulóknak a pályaválasztásban és támogassa az önálló ismeretszerzést, a hasznos szabadidőtöltést. A tábor ideje alatt így szórakozásra is lehetőség nyílik. Társas- és sportjátékokban, kalandtúrákon vehetnek részt a táborozók, felnőttek felügyelete mellett. A táborba a 2015/2016. tanév 6-7-8. osztályosait várjuk, iskolánként 4 főt. A programon a részvétel ingyenes, de a külső programokra és az odautazásra belépőjegyet és útiköltséget kell fizetni, ennek összege gyermekenként összesen 6000 Ft. Ezek költségét az aktuális program előtti napon kérjük majd a tanulóktól. A tábor napközis jellegű, tehát naponta reggel 8-tól kb. 16 óráig tart. A gyerekeknek a fenntartási időszakban étkezést már nem tudunk biztosítani, ezért napi élelmet és folyadékot hozniuk kell. Igény szerint meleg ebédet tudunk számukra igényelni a SEK éttermében önköltségen
A tábor rövid programja:
Hétfő : Ismerkedés az NYME SEK Könyvtárával, Digitális erőd játék
Kedd : Saját honlap készítés, strandolás
Szerda : Prezentációkészítés, képszerkesztés, Könyvmentő játék, Tömlöc Savaria , Történelmi témapark
Csütörtök : Holdfényliget
Péntek : Kvízparti, pályaorientációs foglalkozások, sportjátékok