Kalandozók kalandjai

Devecsery László költő-tanárral az első osztályosaink egy izgalmas utazáson vettek részt. Hőmanóval felszálltunk a vonatra, és  bejártuk a hegyeket, erdőket. Mindeközben Laci bácsi verseit hallgattuk, mondtuk vele együtt az ismert rímeket. Az út során megtudtuk, hogyan jut el a meleg az otthonainkba, miközben a környezetvédelem fontosságára is felhívta a figyelmet. A közös utazás, közös játék nagy élmény volt!

Iskolanyitogató

Február 25-én a leendő elsős tanulóink szüleikkel együtt vettek részt iskolánk bemutatkozó foglalkozásain. A rendezvény egyik helyszíne iskolai könyvtárunk volt, ahol a csodaceruzáké volt a főszerep. A színes ceruzák, a színek életre keltek a versek, mesék által, játékos memóriafejlesztő játékokat, mozgásos feladatokat oldhattak meg a részt vevők. Köszönjük Tárnoki Csenge, Vámos Dániel, Viszket Sára és a 8.c osztályos lányok közreműdödését!

Aranyvackor pályázat

A 2007-ben a Pagony Kiadó által alapított, kétévente megrendezett Aranyvackor pályázat célja olyan tehetséges írók és illusztrátorok felkutatása vagy a gyerekirodalomban való bemutatása, akiknek a munkáiból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető.

Olvasóverseny Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából

2017. február végén egy olvasóverseny indul Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából. A versenyre egyénileg és csoportosan is lehet jelentkezni. A verseny 3 fordulóból áll. A 3.- 4. osztályosok a Tündér Lala, az 5.- 6. osztályosok a Sziget kék, a 7. - 8. osztályosok az Abigél című könyvet olvassák. A fordulók  kreatívak,  vers és meseírás, projektmunka, rajzolás, montázs készítés szerepel a megoldandó feladatok között.

Oldalak